2009. október 28-án a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 elérkezett egy fontos mérföldkövéhez. Ünnepélyes keretek között megkötöttük az első szerződéseket kedvezményezetteinkkel.
Az eseményre a Kassai Állami Színházban került sor. A vezető partner szervezetek képviselői Zicherman-Mikulás Brigittával, a program Irányító Hatóságának vezetőjével közösen ellenjegyezték a szerződéseket. Tizennyolc szerződés került aláírásra ezen a napon, és az ezekhez tartozó projektek immár elindulhatnak a megvalósítás útján.
A kassai és miskolci színház jóvoltából a rendezvényen megjelenők részt vehettek az Operett csillagai című előadáson és az azt követő fogadáson is.
Azt gondolom, elmondhatjuk, hogy ezen az eseményen valóban Partnerséget építettünk.
Az NFÜ sajtóközleménye az eseményről letölthető itt, a program háttér anyaga pedig itt.
Képek a Fényképgaléria menüpontban.