A Titkárság 2011-es éve mindjárt egy pályázati felhívással indult, amelyet még 2010 decemberében hirdetett meg a program. Ez a harmadik kiírás azért volt különleges, mert ekkor vezettük be azt az online pályázati rendszert, amely arra volt hivatott, hogy egyszerűbbé és átláthatóbbá tegye a pályázati folyamatot, csökkentse az ezzel járó adminisztratív terheket.
Egy egészen kis összegű, alig több mint 10 millió euró ERFA összegű felhívás volt ez, szűkített, célzott intézkedési listával. Például a 2010-ben Magyarország és Szlovákia keleti részét sújtó esőzések és áradások következményeinek hatására preventív célokra összpontosítottuk a program vízgazdálkodásra fordítható keretét. Ennek a felhívásnak a keretében élesben is kipróbálhattuk az internetes pályázati felületet. Ez nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen a tapasztalatokat összegezve további fejlesztéseket eszközöltünk, hogy a rendszer a lehető legjobban alkalmazkodjon a pályázók és a program igényeihez. Így a Titkárság egy újabb lépést tett, hogy még több együttműködési kezdeményezést tegyen a Monitoring Bizottság asztalára. Ezen harmadik felhívás keretében 20 nyertes projektgazdával indult meg a szerződéskötés.
2011. június 23-án Esztergomban, a Mária Valéria híd lábánál egy szabadtéri nagy rendezvény keretében projekt bemutatókkal és interaktív szórakoztató programokkal készültünk, hogy a nagyközönség is megismerhesse azt a munkát, amit a kedvezményezetteink végeznek az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjának támogatásával. Úgy véljük, hogy a több száz ember részvételével elértük a célunkat, hogy kötetlen környezetben közelebb hozzuk az emberekhez azokat az eredményeket, amelyeket a támogatások révén együtt elértünk. Sikerült a nagyközönség felé élővé, a papírhoz képest közvetlenül megtapasztalhatóvá tenni sok projektgazda fáradozásának eredményét.
Ez a nap azért is volt különleges, mert egyúttal meghirdettük a magyar-szlovák program utolsó nagy pályázati felhívását, közel 50 millió euró elnyerhető támogatással 2011. október végi beadási határidővel. A negyedik felhívás meghirdetésével a program elérte zenitjét, teljes kapacitással haladunk előre az új pályázatok értékelésével, a már futó projektek megvalósításával, zárásával.
A nyár folyamán még egy rendezvényről számolhatunk be. Partnerkereső fórumot szerveztünk Losoncon 2011 augusztusában. A rendezvény sikerét és a felhívás iránti nagy érdeklődést mutatja, hogy a 120 előzetes regisztrált résztvevő helyett több mint 180 fő jelent meg. A plenáris részt követően, ahol beszámoltunk a felhívást érintő legfontosabb tudnivalókról, az intézkedések típusa szerint három csoportra osztottuk a résztvevőket. Úgy gondoltuk, hogy ez a felosztás hatékonyabbá teszi a partnerkeresést, mert minden olyan cég vagy képviselő egy helyen van, akit ugyanaz a téma érdekel.
-
Szintén örömhír, hogy a program teljesítette az Európai Bizottság által előírt N+3 szabályt („Az n+2 és n+3 szabály az Európai Unió strukturális alapjaiból és Kohéziós Alapjából származó források éves elosztásának finanszírozási szabályaival függ össze. Amennyiben a kérdéses forrás felhasználására a határidőig nem került sor, a Bizottság visszavonhatja a későbbi költségvetési kötelezettségvállalásokat. A kötelezettségvállalások automatikus visszavonásához vezet az, ha a finanszírozás elköltése vagy a kifizetési kérelmek benyújtása a második év végéig (n+2) nem történt meg. 2010-ig ez a határidő az új tagállamok, valamint Görögország és Portugália számára 3 év (n+3).” - http://ec.europa.eu/regional_policy/glossary/n2_n3_hu.htm ). A HU-SK Titkárság idén már a 2012-es évre allokált források ~46%-át sikeresen felhasználta és kiutalta a projektek részére. A programban visszafizetésre előreláthatólag nem kerül sor, így a jövőbeni és a már futó projektek is biztonsággal haladhatnak a megvalósítás útján.
2011. utolsó negyedévére esett a negyedik pályázati felhívás beadási határideje. Közel 400 pályázat érkezett be, amelyek formai és jogosultsági értékelése folyamatban van. Várhatóan február végén tudjuk kihirdetni a nyertes listát. Akikkel aztán elindul a szerződéskötési folyamat.
A rendezvényeinken készített fotókat és a beszámolókat megtalálhatják honlapunkon – http://www.husk-cbc.eu/hu/fenykepgaleria, http://www.husk-cbc.eu/hu/hirek.
Egy nagyon zsúfolt év áll a Titkárság munkatársai mögött. Ám az eredmények és sikerek, amelyeket együtt értünk el azt mutatják, hogy helyes irányban haladunk, és az erőfeszítéseink meghozzák gyümölcsüket. Találkozzunk és dolgozzunk együtt 2012-ben is!