Partnerséget építünk!- 180 km két keréken a szlovák-magyar együttműködésért
A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program Közös Szakmai Titkársága 2009. június 29-én kerékpárokkal Budapestről Pozsonyba indult. A rendhagyó vállalkozásunk célja az volt, hogy kerékpártúránkkal felhívjuk a figyelmet az Együttműködés második pályázati felhívására, amelyet az indulás napján tettünk közzé. Az Európai Uniós források révén közel 50 millió euró támogatáshoz juthatnak a szlovákiai és magyarországi partnerségben pályázók.
A négy nap alatt oda-vissza ingázott a csapat a szlovák-magyar határszakaszon, 13 településen volt alkalmunk egy asztalhoz ülni a még csak érdeklődő, a rutinos, vagy éppen a korábban már sikertelenül pályázókkal. Azzal, hogy minden nap átléptük valahol a két ország közötti határszakaszt, „szimbolikusan összefűztük, és közös gondolkozásra próbáltuk biztatni a szlovák-magyar pályázókat.”- mondta Márkus Ferenc a Program igazgatója.
Ha szeretné megnézni a kerékpár túra képeit, klikkeljen ide.
Info-napok
A második pályázati felhíváshoz kötődően a Közös Szakmai Titkárság tagjai a Szlovák Köztársaság Terület- és Régiófejlesztési Minisztériumával, a megyékkel és a regionális info pontokkal együttesen több információs napot és workshop-ot tartott a programterület egészén (Miskolc, Besztercebánya, Kassa, Trnava, Visegrád, Révkomárom, Győr, Pozsony), hogy a pályázókat tájékoztassák a felhívással kapcsolatos fontos tudnivalókról. A résztvevők kihasználhatták az alkalmat, hogy kérdéseiket feltegyék, és problémás pontokat tisztázzanak. A kollégáinkkal együtt igyekeztünk megkönnyíteni a pályázók helyzetét és a lehető legtöbb segítséget megadni (az info napokon és workshop-okon kívül például személyes konzultáció lehetősége a beadás előtt), hiszen mi is tudjuk, hogy ez egy bonyolult rendszer. A küldetésünk teljesítéséhez pedig Önökre is szükség van. Így együttműködve ismét rengeteg pályázat került beadásra, ami jól mutatja az együttműködésre való jelen lévő igényt.
Partnerkereső fórumok
A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 partnerkereső fórumokkal is igyekezett hozzájárulni sikeres projektek kidolgozásához. A Dunaszerdahelyen és Sárospatakon tartott rendezvény keretében lehetőséget biztosítottunk a résztvevőknek, hogy szervezett keretek között megosszák projekt ötleteiket, és egymásra találhassak azok, akiknek még nincs partnere, de van ötlete.
Az egész napos Fórumok mindkét helyszínen hasonló forgatókönyv szerint zajlottak. Az érkező vendégeket regisztráció után reggeli frissítőkkel fogadtuk majd a konferencia teremben egy nyitóbeszéddel és előadásokkal folytatódott a program. A szendvics ebéd után lehetőséget biztosítottunk, hogy a 2 prioritás alapján felosztott résztvevők munkacsoportok keretein belül minél több információt gyűjtsenek egymásról. A szervezett beszélgetéseket követően kávészünet mellett folytatódtak a kötetlen egyeztetések a leendő partnerek között.
Amennyiben kíváncsi a rendezvényeken készült fotókra, kérem, kattintson ide.
Kassa – Első ünnepélyes szerződéskötés
2009. október 28-án a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 elérkezett egy fontos mérföldkövéhez. Ünnepélyes keretek között megkötöttük az első szerződéseket kedvezményezetteinkkel. Az eseményre a Kassai Állami Színházban került sor. A vezető partner szervezetek képviselői Zicherman-Mikulás Brigittával, a program Irányító Hatóságának vezetőjével közösen ellenjegyezték a szerződéseket. Tizennyolc szerződés került aláírásra ezen a napon, és az ezekhez tartozó projektek immár elindulhatnak a megvalósítás útján. A kassai és miskolci színház, immáron több éve tartó együttműködésének keretében a rendezvényen megjelenők részt vehettek az Operett csillagai című előadáson és az azt követő fogadáson is, amely egyben a két színház nyertes projektjének nyitórendezvénye volt.
Ezúton is kívánunk sok sikert kedvezményezettjeinknek, és gyümölcsöző együttműködést a jövőben, hogy valóban elmondhassunk, Partnerséget építünk.
További képek itt.