A következő programidőszak előkészítéséért felelős képviselők először találkoztak Pozsonyban november 21-én. A találkozó célja az volt, hogy megegyezzenek annak a folyamatnak a mérföldköveit illetően, amely eredményeképpen ki fog alakulni a következő program időszak koncepciója, szakmai és intézményi felépítése.
A minisztériumok és a megyék küldöttei összegezték a jelenlegi programidőszak tapasztalatait, összevetették a terveket és lehetőségeket a várható bizottsági iránymutatásokkal és rendelettervezetekkel. A résztvevők feladata többek között az, hogy a Titkárság segítségével összeállítsák az Operatív Programot, amelyet jövő év végig be kell adni az Európai Bizottságnak jóváhagyásra, és amely alapjául fog szolgálni a HU-SK program 2014-2020 közötti működéséhez.
A képviselők megegyeztek továbbá a következő találkozó időpontjában, amikor is már konkrét elképzelésekről kell egyeztetni, összehangolni a szlovák és magyar fejlesztési irányokat. Megtárgyalni, hogy hol vannak a közös pontok, amelyeket egy határon átnyúló program is tud támogatni a rendelkezésre álló jogi és anyagi keretek mellett. A következő programozási időszakkal kapcsolatos fejleményekről folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket hírlevelünkben, és a Facebook-on is.