2012. szeptember 21-én első alkalommal ünnepeltük Európa-szerte az Európai Együttműködés Napját. „Közös határon, közelebb egymáshoz” jelszóval, 72 határon átnyúló együttműködési program szervezésében 36 országban összesen 281 helyi rendezvényre került sor, amelyek több mint 200.000 embert szólítottak meg.
A rendezvénysorozat célja, hogy megismertessük a nagyközönséggel az európai területi együttműködés eredményeit. A helyi programok betekintést engedtek olyan határon átnyúló, transznacionális és interregionális projektekbe, amelyek áthidalják az európai régiók közötti akadályokat, csökkentik a különbségeket, és elősegítik egymás kultúrájának megértését.
Az első két év nagy sikerén felbuzdulva az INTERACT a programsorozat megismétlése mellett döntött. Ebben az évben is az Európai Együttműködés Napját szeptember 21-én, illetve a 21-ét övező heteken ünnepeljük, idén már harmadik alkalommal. Számos a területi együttműködésben járatos EU-s program egyesítette erőit, hogy bemutassa az a határon átnyúló és régiók közt megvalósult együttműködésük eredményeit. Több mint 30 országban több száz rendezvény kerül megrendezésre különféle érdekes témakörökben. A filmfesztiváltól kezdve a határon átnyúló kiránduláson át a fotókiállításig, de gyerekeknek szóló műsorokkal is várják Önöket.
A programsorozatot az INTERACT program koordinálja az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Régiók Bizottságának támogatásával.
További rendezvény információkért kérjük, látogassa meg a programsorozat honlapját: www.ecday.eu