2010. decemberében a HU-SK titkárság meghirdette az első elektronikus pályázati felhívását az IMIR 2007-2013 Monitoring és Információs Rendszer elektronikus pályázati felületének segítségével (IMIR 2007-2013 Front Office).
Szűkített intézkedési kör állt nyitva a pályázók részére, amellyel lehetőséget szerettünk volna biztosítani az érdeklődőknek, hogy megismerkedhessenek a rendszerrel, és a kiemelt pályázati célokat is gyorsított eljárással tudjuk kezelni ily módon.
A pályázati modul bemutatására a már szokásosnak mondható Info napok keretében került sor. Magyar oldalon (Győr, Eger) magyarul, szlovák oldalon (Nagykürtös, Nyitra, Kassa, Pozsony) pedig szlovákul hangzottak el az előadások, hogy minden pályázni kívánó szervezet képviselője az anyanyelvén is hozzájusson a szükséges információkhoz. Továbbá egy, a pályázati modulhoz tartozó kézikönyvet is rendelkezésre bocsátott a Titkárság a VÁTI illetékes csapatával összefogva magyar, szlovák és angol nyelven is, hogy a leghatékonyabban tudjunk az Önök munkájához hozzájárulni.
Az öt megnyitott beavatkozásra (Üzleti együttműködések elősegítése (1.1.2); Vízgazdálkodás (2.1.1); Vízgazdálkodási tanulmányok, tervek és képzések a természeti környezet védelmének ösztönzésére (2.1.2); Szélessávú internet kiépítése (2.5.1) és a Közösségi csatlakozási programok, média; az információáramlás elősegítése (2.5.2)) 65 db pályázat érkezett be határidőre elektronikusan, melyek formai, jogosultsági és szakmai értékelése az elkövetkező két hónapban fog lezajlani. A Közös Monitoring Bizottság döntése a projektek jóváhagyásáról 2011. június elejére várható.
Az elektronikus pályázat sikerrel zárult. A pályázóktól érkező, a pályázati modulra vonatkozó pozitív visszajelzéseket ezúton is köszönjük.