Tisztelt Olvasók, meglévő és leendő Partnereink!
Engedjék meg, hogy szíves figyelmükbe ajánljam idei első hírlevelünket. Olvashatnak többek között az első, elektronikus úton bonyolított pályázati felhívás tapasztalatairól, eredményeiről, a következő meghirdetendő felhívásról és a nyári nagyrendezvényünk előzetes terveiről is.
Kellemes tavaszt és jó olvasást kíván,
a HU-SK program Titkársága
2010. decemberében a HU-SK titkárság meghirdette az első elektronikus pályázati felhívását az IMIR 2007-2013 Monitoring és Információs Rendszer elektronikus pályázati felületének segítségével (IMIR 2007-2013 Front Office).
A szűkített beavatkozásokra forrást biztosító 3. felhívás után már a 4. kiírást tervezzük, szintén elektronikus formában. Ennek keretében várhatóan az összes olyan beavatkozás megnyitásra kerül, amely a harmadikban nem szerepelt, és amelyre van még van szabad, leköthető forrás.
Program ajánló
A program eddigi eredményeit bemutatandó a Titkárság egy nagyszabású rendezvénnyel készül Budapesten, amely keretén belül szeretnénk lehetőséget biztosítani a kedvezményezettjeinknek, hogy bemutassák a projektjüket és azok eredményeit.